A polenta grillezve új arcát mutatja: kívül aranybarnára pirul és kellemesen ropogós, belül pedig lágy és krémes marad. Kevés olívaolajjal, friss fűszernövényekkel és egy kis parmezánnal egyszerű, mégis izgalmas köret készül belőle. Tálalhatjuk sült zöldségek, grillezett húsok mellé, vagy akár önálló fogásként is egy friss salátával.
Hozzávalók:
- 1,5 bögre kukoricadara
- 4,5 bögre víz
- 1-1,5 tk. só
- kb. 3 ek. vaj
- 10 dkg reszelt parmezán
- minimális zsiradék a grillezéshez
Elkészítés:
- Kimérjük a vizet, főzőedénybe tesszük a sóval és felforraljuk.
- Mérsékeljük az edény alatt a lángot és folyamatos keverés mellett óvatosan beleszórjuk a kukoricadarát.
- Kis lángon főzzük kb. 25-30 percig, gyakran megkeverve.
- Amikor megpuhult a dara, belekeverjük a vajat és a reszelt parmezánt. Ha szükséges, még sózzuk.
- Sütőpapírral fedett tepsibe simítjuk, hagyjuk kihűlni, megdermedni.
- Ezután kockákra vágjuk és zsiradékkal vékonyan kikent, jól felforrósított grill serpenyőben néhány perc alatt aranybarnára sütjük mind a két oldalát.
- A kockára vágott polenta darabok mindkét oldalát is megkenhetjük vékonyan zsiradékkal, így teljesen biztos, hogy nem fog leragadni. Ám ehhez az is fontos, hogy a serpenyő kellően forró legyen.
Önmagában friss salátával vagy köretként is fantasztikus!
Tálalhatjuk feta sajt darabokkal megszórva, nagyon jól áll neki.
Frissen grillezve az igazi!
