Töltött burgonya

Hozzávalók:

  • 8 db közepes, sütni való burgonya félbe vágva
  • 15 dkg kockázott bacon
  • 10 dkg zöldborsó
  • 2 db füstölt virsli kockákra vágva
  • 1 nagy fej lilahagyma apró kockákra vágva
  • 25 dkg reszelt füstölt sajt 

Elkészítés:

A burgonyákat tisztítás és alapos mosás után félbe vágjuk, bő sós vízben kissé előfőzzük. (Elég addig, amíg nyers színűket elvesztik, ez kb. 10-12 perc. Így könnyebb kivájni a belsejüket, viszont még nem annyira puhák, hogy széttöredezzenek.) 

A burgonyákat hideg vízzel leöblítjük és kiskanál segítségével kivájjuk a belsejüket, amit félre teszünk és pl. burgonyapüréhez később felhasználunk.

A lilahagymát apró kockákra vágjuk, a fagyasztott zöldborsót kiolvasztjuk, a virslit szintén kis kockákra szeljük és egy tálba a kockázott baconnel együtt a töltelék hozzávalóit jól összekeverjük.

A kivájt burgonyákat megtöltjük és sütőpapírral fedett sütőlemezre tesszük, alufóliával fedjük, majd előmelegített sütőbe toljuk és kb. fél óráig sütjük. 

Amikor a burgonyák megpuhultak (nagyságtól függ), reszelt füstölt sajttal szórjuk meg a tetejüket és annyi időre tesszük vissza a sütőbe, amíg a sajt ráolvad.

Tálalhatjuk buggyantott tojással, nagyon finom vacsora. 

 

 

 

 

 

Buggyantott tojás:

  • személyenként 2 db (szobahőmérsékletű) tojás

Verzió 1.

Egy nagy lábasba 4-5 cm magasságig vizet teszünk és lobogóra felforraljuk. Lekapcsoljuk az edény alatt a lángot és az előzőleg egyenként felütött tojásokat óvatosan a forró vízbe öntjük. Az edényt fedővel fedjük és 2-3 percig hagyjuk a tojásokat a forró vízben főni, majd szűrőlapáttal kiemeljük és tálaljuk.