Tökfőzelék tejszínnel, kaporral

Hozzávalók:

  • 1-1,2 kg főzőtök 
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1 nagy vöröshagyma
  • 5 dkg vaj
  • 3 púpozott ek. liszt
  • só / ételízesítő
  • kevés őrölt bors
  • kevés fokhagymapor
  • kapor (friss vagy szárított is jó)
  • 1 nagyobb karalábé
  • ízlés szerint 1-2 ek. fehérborecet 

Elkészítés:

A tököt megtisztítjuk, a magokat kikanalazzuk, kidobjuk. A tökhúst legyaluljuk, a vöröshagymát apró kockára vágjuk. 

A vajon  kissé megfuttatjuk a vöröshagymát, de nem pirítjuk. Rátesszük a gyalult tököt és annyi vízzel engedjük fel, ami ellepi.

Hozzáadjuk a megtisztított, kisebb kockára vágott karalábét, sózzuk (vagy ételízesítőt adunk hozzá), ízlés szerinti mennyiségű kaprot, egy kevés őrölt borsot, fokhagymaport és egy kevés fehérborecetet teszünk bele, és addig főzzük, míg forrni kezd. 

A főzőtejszínt simára keverjük a liszttel. A forró léből hozzáadunk egy merőkanállal a tejszínes habaráshoz, csomómentesre keverjük. A folyamatot még egyszer megismételjük (kiegyenlítjük a hőt), majd a forrásban lévő ételhez öntjük a habarást vékony sugárban. Az ételt összeforraljuk és ízlés szerinti feltéttel kínáljuk: tojással, pörkölttel, fasírozottal, stb.