Mediterrán töltött csirke

Hozzávalók:

  • kb. 2,5 kg egész csirke
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 140 g aszalt paradicsom
  • 100 g fekete olajbogyó
  • 100 g krémfehér sajt
  • 200 g szikkadt kenyér
  • 4 dl tej
  • őrölt bors
  • bazsalikom

 

Elkészítés:

A csirkét alaposan megmossuk, leszárogatjuk. (Nézzük át, hogy ne maradjanak benne toll maradványok!)

A kenyeret néhány percre langyos tejbe áztatjuk, majd jól kifacsarjuk és tálba tesszük.

Felaprítjuk a vöröshagymát, az olajbogyót, a krémfehér sajtot és a kenyérmasszához adjuk.  Ízesítjük zúzott fokhagymával, sóval, őrölt borssal, bazsalikommal és a masszát jól összedolgozzuk, amit a csirke hasüregébe töltünk. Ha marad egy kis töltelék, akkor azt vékonyan a csirke fellazított bőre alá töltjük. (Ne tömjük meg nagyon a bőrét, mert sütéskor össze fog húzódni és kireped!)

A csirke mindkét oldalát sózzuk, majd Pataki tálba tesszük, lefedjük és langyosra előmelegített sütőbe tesszük. Saját gőzében fog megsülni, így sem folyadék, sem zsír / olaj nem kell alá.

Közepes lángon sütjük kb. 1-1 1/4 órán keresztül, majd levesszük az edény fedelét és még további 30-40 percen keresztül sütjük, míg a csirke szép piros színt kap és a bőre ropogósra nem sül.

Burgonyapürével tálaljuk.